Domokosi Kitekintő

Igazságtalanság a pedagógust elmarasztalni az alacsony tudásszinttel, a hiányos vagy hibás erkölcsi értékrenddel kibocsátott gyermekekért. Igazságtalanság, mert az iskolát nem lehet elválasztani a társadalom egészében ható értéktényezőktől, amelyek meghatározzák a műveltség megbecsülését, a munka értékelését, az erkölcsi felfogást.

Iskoláink nem bírják ki a demokratizmus látszatában jelentkező, kicsiből nagyra általánosító kritizálgatást. Egyszerűen meghátrálnak. Küzdés helyett visszavonulnak.

Bizonytalanságát leplezi az iskola, amikor bezárkózik: feltétel nélküli alkalmazkodást vár el a diáktól, visszautasítja a külső és belső kritikát, védelmezi hagyományos szerepét, nem vesz tudomást a valóságos folyamatokról, nem szól bele a diákok értéktudatának alakításába. Nem csoda, ha a diákok elszakadnak az intézmény által hirdetett értékektől és normáktól.

Az iskolának mégis meg kell őriznie a hagyományos értékek számos elemét: műveltséget, munkaszeretetet, kötelességtudatot, megbízhatóságot, az ésszerű és humánus rendet, az akaraterőt. Elvetendő az üres szólam, a tartalmatlan formák, akciók, a közösségi élet, érdek túlhangsúlyozása.

Ugyanakkor kötelező képviselni az elhanyagolt értékeket, mint amilyen az egymás megbecsülése, tisztelete, a beleérző képesség, a türelem, a különbözőség elviselése.

A már nem is rohanó, hanem repülő idő akadályozza az idő- és energiaigényes kapcsolattartást. Nincs már bennünk elegendő türelem, megértés, áldozatvállalás. Helyette visszamaradt az önzés, kevés a tűrőképesség, a konfliktusok megoldásának lehetősége. Eluralkodik a befelé fordulás, a zárkózott magatartás. Kevés a jóízű beszélgetés, a baráti összejövetel, a fiatalok körében e helyett összeverődés van.

Valamiféle lázas iram jellemzi az embereket, mindig úgy érzik: valamiről lemaradnak. Az emberi kapcsolatokról biztosan!

Új megvilágításba kerül a döntési és választási lehetőségek rendszere, ami tartalmi szempontból változtatási kényszert idéz elő az emberi viszonyokban. A fiatalokra jellemző a többirányú útkeresés. Passzív „elfogadó, lapulni vágyó” mentalitás alakul ki.

A demokratikus pedagógiai gyakorlat feltételezi az „ellenkezni tudást”. Az okos ellenkezésre a nevelésnek több fázisa van. Feladatunk, hogy megfelelő légkört, vitalehetőséget teremtsünk, és kulturált formákat keressünk a kétkedés kinyilvánításához.

Figyelembe kell vennünk az iskolai közösség tűrőképességét is. A tolerancia függ a pedagógusok életkorától, kezdeményező és vállalkozó kedvétől, függ továbbá a tantestület pszichikus és fiziológiai egészségi állapotától, s attól, hogy milyen a vezetési légkör, működnek-e klikkek, mennyi a munka.

A mai iskolák – sajnos – többnyire nem csupán felszínre hozzák, hanem még föl is erősítik a gyermekek alkalmazkodási zavarait. Túl sok az iskolában a kisszerű tevékenység és a kicsinyes érdekkergetés, amit át kellene alakítani az értékek megbecsülésére. Kisszerűek mindenekelőtt a túlzott szabályozásból eredő cselekvések. Pl: a meddő viták, az indokolatlan presztízsféltés, a diák részéről a szubjektív igazságkeresés, az ifjú dac és hevesség, a megalázó kiszolgáltatottság érzése, a gyermek bizalmának megrendülése a pedagógussal, iskolával szemben.

Még csak beszélünk a nyitott iskoláról. Az iskola azonban nem meri előre megmutatni önmagát a családnak, sőt utólag is szembekötősdit játszik a szülővel. A pedagógus szakmai, emberi biztonsága és a nevelés-oktatás oldott lehetőségeinek kiaknázása még csak szórványosan ad maradandó emberformáló élményt a gyermekeknek.

A gondokkal és konfliktusokkal teli helyzetekben is biztatásként hatnak Lewin gondolatai: A legjobb, legkövetkezetesebb nevelési rendszer sem kerülhet el bizonyos nehézségeket. Éppen ezért a rendszer értékét a nehézségekhez való viszonyulás a leküzdésük módja határozza meg.

(Forrásanyag: Nanszákné Cserfalvi Ilona: Mindennapok pedagógiája)           

Bíró Anna-Veronika